1960-ban születtem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürtön.
1986-ban rajztanári diplomát szereztem a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző
Főiskolán, de legtöbbet Bálványos Huba és Fischer Ernő szakköreiben tanultam.
1998 óta vagyok tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.
Elsősorban egyedi grafikákat készítek, de érdekelnek a különböző anyagokban rejlő lehetőségek is, textilmunkákkal, kollázsokkal is szívesen foglalkozom.
Képeimen gyakran jelenik meg az idő, az enyészet anyagszerűsége, a szerkezetek szétbomlása, atomizálódása.
Folyamatosan részt veszek pályázatokon, országos kiállításokon, biennálékon
és művésztelepeken.
Aktívan részt veszek a művészeti közéletben. Alapítója és 1998 óta vezetője vagyok
az ELSŐ KÖR nevű törökbálinti alkotóművész csoportnak. Szintén alapítója
és két évig elnöke voltam a Regioart Dél-Buda Környéki Regionális Művészeti
Egyesületnek, melynek jelenleg is vezetőségi tagja vagyok.
|